Vajon jól meg lehet-e rendezni a világ egyik legnagyobb metropoliszában, egy világjárvány idején az olimpiát? Milyen hatással van Tokió egyedi városfejlődése az olimpia szervezésére? A Corvinus Egyetem 2021. júniusi Kutatási Hetén Dr. Forman Balázs egyetemi docens gazdaságföldrajzi és urbanizációs szempontból vizsgálta meg a tokiói olimpiát.  Olimpiai cikksorozatunk legújabb része.

2021. 06. 25. Írták: Engelbrecht Azurea és Szabó Judit

Olimpiai álmok: 56 év után ismét szervezőváros Tokió

A felkelő nap országa 2013-ban nyerte el a 2020-as olimpia rendezési jogát, azonban  - mint oly sok mindent az elmúlt több mint egy évben - ezt is el kellett halasztani a pandémia miatt. Az új dátum a július 23. és augusztus 8. közötti időszak lett. Mint Forman Balázs György előadásában hallhattuk, az olimpia szervezése, megrendezése körül  - a közeli dátum ellenére - még mindig sok a kérdés. Bár a járványhelyzet nem múlt el, jelenleg 80 százalékos valószínűséggel szurkolhatunk idén a versenyzőknek, 20 százalékos eséllyel azonban még lefújhatja a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (IOC, International Olympic Committee) a versenysorozatot.

Japán számára az olimpia megrendezése nemcsak az azzal járó szokásos presztízs miatt fontos - mélyebb gyökerei is vannak. - tudtuk meg a kutatótól.

A fukusimai balesettel kapcsolatos kihívások legyőzését és az újjáépítés sikerességét is bizonyítani szeretnék, valamint a katasztrófából következő negatív országimázs helyreállítása is a célok között szerepel. A tokiói öbölben egy mesterséges szigeten építették fel az olimpiai falut, amit a lakosság számára értékesítettek - a tervek szerint  a paralimpiai játékok befejezése után nyílt volna meg a lehetőség az új tulajdonosok beköltözésére. Olyan magas kötbérek mellett kötöttek azonban szerződést a kivitelezésre, hogy az eredeti időpontnál hamarabb át kellett adni a falut a lakosságnak. A városrész építését így kellett tovább folytatni, bővíteni kellett gyors és drága építkezésekkel, hogy el tudják szállásolni a sportolókat. Végül néhány stadion a szigeten helyezkedik el, míg a kisebb sportágak helyszínei távolabb kerültek a versenyzők szállásától.

Költségvetési szempontból sem lenne célszerű elnapolni az ötkarikás játékokat: az eredetileg 6,7 milliárd dollár összköltségvetéssel bíró esemény költsége a legújabb becslések szerint már meghatszorozódott: 40 milliárd dollárnál tart. Bár Japán GDP-jéhez képest (5048 milliárd dollár) ez az összeg nem tűnt soknak, de mégis az: a régi épületeket, stadionokat jelentősen fel kellett újítani, a hatalmas tömegek problémamentes közlekedésére új metrót kellett építeni, illetve az ellátási láncokban okozott fennakadások miatt az olimpiai falu építésének alapanyag-költségei is jelentősen megemelkedtek az elmúlt időszakban.

Tényleg minden út Tokióba vezet - elharapózott az urbanizáció

Tokió 38 millió lakossal a világ legnagyobb városa. A Japán keleti partján fekvő főváros mellett nagyvárosok láncolata fekszik, így ha Tokiótól Oszakáig sorra vesszük a metropoliszokat, egy 80 millió fős gócot találunk. Japán lakosságának több mint 90 százaléka városlakó, 1945 és 2020 között nagyjából 90 millióval nőtt a városi lakosság létszáma. Az ilyen mértékű urbanizáció jelentős hatással van az olimpia szervezésére és ennek a városfejlődési modellnek hosszú történelme van.

Japán az 1800-as évek második felében nyitotta meg kapuit, és ekkor kezdődtek a “nyugatosító” reformok. Szigorúan, német mintára tervezték városaikat, azonban ez a rendezettség nem volt fenntartható: a gyors iparosodás hatására a népesség olyan mértékben növekedett, hogy a várostervezés nem tudta tartani az ütemet. Mikor az 1923-as nagy kantói földrengés utáni újjáépítésre került a sor, az ország nem volt képes fenntartani a rendezett urbanizációt.

Japán a második világháború után is hasonló problémával találta szemben magát: egészen a ‘60-as évek végéig nem volt pénzügyi kapacitás a várostervezésre, mindenki ott épített, ahol tudott. A városi népesség azonban tovább növekedett: a gazdasági fejlődéssel járó népességnövekedés mellett a birtokaprózódás miatt egyre többen vándoroltak a városokba, hiszen elvesztették a megélhetésüket vidéken. Tokió népessége 1945-ben 3-6 millió fő volt, a város pedig nem volt képes ellátni a beáramló tömegeket megfelelő lakhatással és közműszolgáltatásokkal. Ennek következtében kettős helyzet alakult ki: a gyorsan modernizálódó és gazdasági nagyhatalommá váló ország fővárosában az 1980-as évek végén például a lakások mindössze 60 százaléka volt bekötve a szennyvízhálózatba, de a szélesebb munkalehetőségek, magasabb bérek és jobb szolgáltatások továbbra is vonzották a vidéki lakosságot.

Ennek következtében a ‘80-as évekre hatalmas verseny alakult ki az ingatlanokért: nemcsak a beköltözni kívánó vidékiek, hanem a jobb gazdasági lehetőségeket kereső vállalatok is az ekkorra gazdasági, adminisztrációs és pénzügyi központtá váló Tokióban akartak helyet találni.

1986 és 1990 között az ingatlanárak megháromszorozódtak, így jött létre a japán ingatlanbuborék. A lakhatási szegénység továbbra is problémát jelentett, a buborék növekedését mégsem akarta senki megállítani. - mondta el Forman Balázs.

Mikor 1991-ben “kipukkadt” a buborék, az ingatlanárak gyakorlatilag fél év alatt megfeleződtek, és Japán két évnyi GDP-jének megfelelő összeget veszített. Az 1990-es évek a csapás kiigazításával teltek, ekkor kezdett el stagnálni Japán GDP-növekedése, ezért gyakran ezt az elvesztegetett évtizednek is nevezik. A várostervezési anomáliák és az ingatlanbuborék negatív hatásai ma is érezhetőek, és Tokiónak nemcsak az óriási mértékű terjeszkedésre, hanem az ebből adódó gazdasági és környezeti kihívásokra is megoldást kell találnia.

Elégedetlenség és szervezési nehézségek - mit szól a gazdaság és a lakosok?

A tokiói olimpia szervezését tehát a koronavírus-járvány mellett az urbanizáció által okozott problémák is nehezítik. A világ legdrágább városában továbbra is csillagászati ára van az ingatlanoknak, ami a sportolók és az őket kísérő média elszállásolását is megnehezíti. A járvány miatt az olimpiai falut idén teljesen elszigetelik, és a sportolók nem mehetnek városnéző körutakra. A tervezett helyszín a Tokiói-öböl egy mesterséges szigete, azonban az itteni építkezések ára jelentősen túlnőtte az elképzeléseket.

A költséghatékonyság és a fenntarthatóság jegyében az új stadionok építése mellett az 1964-es olimpia helyszíneinek felújítása is tervben volt, azonban ez a vártnál több erőforrást igényelt az épületek leromlott állapota miatt. Kellemetlenséget okoz a helyszínek elrendezése is:

Az új stadionoknak nehéz volt helyet találni az ingatlanhelyzet miatt, a régiek pedig a világháború utáni kaotikus városfejlődés áldozatai. Aki egyik eseményről a másikra szeretne közlekedni, annak potenciálisan kétszer-háromszor át kell szállnia egy 40 km-es távon. - emelte ki a kutató.

Míg az 1964-es olimpia a világháború utáni fenyegetés képének szétoszlatását célozta, a 2020-as olimpia célja kettős volt: eredetileg a 2011-es tohokui földrengés utáni újjáépítést akarták megcsillogtatni a világ előtt, a koronavírus megjelenésével azonban a járvány leküzdésének képét is hozzácsatolták az eseményhez. Ez utóbbi sikertelennek mondható: Japán jelenleg négy hullámon van túl, de a lakosság átoltottsága mindössze nagyjából 6 százalékos, a határaik gyakorlatilag teljesen zárva vannak, és nem fognak az országba engedni az olimpiára érkező külföldi nézőket. Az is kérdéses, hogy a Japánban élő nézők részt vehetnek-e személyesen az eseményeken, vagy hozzánk hasonlóan ők is a képernyőn 

A lakosság sem elégedett a döntéssel, hogy Tokióban legyen az olimpia. A vírustól való félelem és az egészségügyi kapacitások szűkössége mellett a tokióiak mindennapi életében is jelentős változást hozott és hozhat a szervezés. Az olimpiával járó gazdasági fellendülés jelentősen megdrágíthatja a mindennapi életet a fővárosban, és a tömegek jelenléte sem kellemes a helyiek számára. Az ingatlanbuborék kipukkadásának kezelése lassú volt, és hatalmas adósságnövekedéssel járt, ami miatt a japánok többsége szkeptikus: sokak szerint nem éri meg az olimpiára fordítani a figyelmet még nagyobb adósságok felhalmozásával, miközben még mindig egy harminc évvel ezelőtti probléma nyomaival küzdenek.