Hogyan lehetnének fenntarthatóbbak a hazai nagy fesztiválok? – Zöldülés az OTDK-győztes Czillahó Krisztinával
Hogyan lehetnének fenntarthatóbbak a hazai nagy fesztiválok? – Zöldülés az OTDK-győztes Czillahó Krisztinával

dsc_5236.jpg

Ha nyár, akkor fesztiválozás. Még akkor is, ha a fesztiválipar rendkívül környezetszennyező? Czillahó Krisztina volt corvinusos hallgató TDK-kutatásában felmérte, hogyan tudnánk itthon zöldebben fesztiválozni, és mit tehetnek a legnagyobb hazai fesztiválok szervezői és látogatói a zöldülésért.

2021. 07. 14. Írta: Taxner Tünde, borítókép: Barbócz Zsolt, Közgazdász

„Hatalmas élmény, ami hozzá tartozik a nyárhoz, valakinek ezzel telik az egész ...

“Magyarországon a nemi erőszak áldozatainak kétharmada ismeri az elkövetőt” - Héjja Anna pszichológussal beszélgettünk
“Magyarországon a nemi erőszak áldozatainak kétharmada ismeri az elkövetőt” - Héjja Anna pszichológussal beszélgettünk

hand-1832921_1920.jpg

A szexuális bántalmazás lakóhelytől, anyagi helyzettől, szocioökonómiai státusztól, iskolázottsági szinttől és szexuális orientációtól függetlenül érinti az elszenvedőket. Héjja Annával, a Corvinus pszichológusával a szexuális bántalmazásáról és a társadalmi felelősségvállalás lehetőségeiről beszélgettünk. Hasznos tanácsok és információk a tabunak számító témában. 

2021. 07. 12. Írta: Hegedüs Kata, borítókép: ninocare, Pixabay

...

„Már régen jóllakott a testünk, de valaki bennünk tovább eszik” – Dr. Forgács Attila gasztropszichológus a fogyásról
„Már régen jóllakott a testünk, de valaki bennünk tovább eszik” – Dr. Forgács Attila gasztropszichológus a fogyásról

forgacs_attila_szeged_2.jpg

Mindenki legalább tíz olyan csodaszert ismer, ami pár napon belül biztos fogyást ígér. Dr. Forgács Attila egyetemi docenst, szakpszichológust a Messzelátó podcast legújabb részében arról kérdeztük, hogyan vált a fogyás fogyasztási cikké, milyen lélektani háttere van az evésnek és az olyan életmódmozgalmaknak, mint a vegánság.

2021.07.10. Írta: Taxner Tünde / Borítókép: Forgács Attila

Gyanús volt a pocak

Az emberiség története a jóllakásért ...

Hernádi Zsolt: "Úgy hozom meg a döntéseket, mintha a tisztségem örökre szólna"
Hernádi Zsolt: "Úgy hozom meg a döntéseket, mintha a tisztségem örökre szólna"

dm-104-min.jpg

Csorbítja az autonómiát a felsőoktatás modellváltása? Milyen tapasztalatokkal zárta a Corvinus az alapítványi fenntartás első két évét? Mit jelent az elitképzés, és mi lesz azokkal, akik nem tudnak bejutni? Interjú Hernádi Zsolttal, a Corvinust fenntartó alapítvány Kuratóriumának elnökével.

Írta: Belayane Najoua; Kovács Máté; Borítókép: Burkus Brigitta (Közgazdász)

A felsőoktatás átalakításának kritikusai szerint csorbítja az autonómiát, ...

“Te arabul beszélsz? Jól van, akkor hiszek neked” - Interjú Dr. Dévényi Kinga arabistával 
“Te arabul beszélsz? Jól van, akkor hiszek neked” - Interjú Dr. Dévényi Kinga arabistával 

masjid-nabawi-5515745_1920.jpg

Az arab nyelv tanulása merész vállalkozásnak tűnhet, főként a kulturális távolságok miatt. Kevesen tudják azonban, hogy Dr. Dévényi Kinga arabista már sok éve oktatja diákok sorát a nyelv rejtelmeire, valamint a térséggel kapcsolatos ismeretekre a Corvinuson. Vele beszélgettünk az arab nyelvről, az iszlám vallásról, a migrációról és arról, hogy mit tehet az ember, ha megszólítja egy arab katona. 

2021. 07. 08. Írta: Hujber Sándor, borítókép: ...

Egy szakkollégium, amely a 21 század viharaiban is megőrzi a lelkiségét 
Egy szakkollégium, amely a 21 század viharaiban is megőrzi a lelkiségét 

pic-4.jpg

Hangulatos terek és sétálóutcák szomszédságában bújik meg a belvárosi jezsuita tömb. A kis utcák által körülölelt épületegyüttesben kap helyet a Szent Ignác Jezsuita Szakkollégium, ahol a diákbizottság leköszönő elnökével készült interjún választ kaptunk számos kérdésre. Mitől más a SZIK, mint a többi szakkollégium? Hogyan maradhat fent a lelkiség a kapitalizmus világában? Mit jelent a társadalmi felelősségvállalás egy szakkollégium ...

,,Hozzuk el a pszichológiát az emberek otthonába!’’ – A Pszinapszis pszichológiai napok főszervezőivel beszélgettünk
,,Hozzuk el a pszichológiát az emberek otthonába!’’ – A Pszinapszis pszichológiai napok főszervezőivel beszélgettünk

pszinapszis_bori_to_ke_p.jpg

Mérhetetlen lelkesedés, nyitottság, izgalom – leginkább így tudnám jellemezni a beszélgetésemet a Pszinapszis főszervezőivel. A Budapesti Pszichológiai Napok egy nagymúltú rendezvény, amely minden évben egyre magasabb színvonalon, egyre színesebb programmal képezi a hazai pszichoedukáció fontos részét, a főszervezők pedig már hónapok óta gőzerővel készülnek az idei eseményre. 

2021. 07. 06. Írta: Tepfenhart Beatrix, borítókép: pszinapszis.com

A ...

Buddhista közgazdaságtan: potenciális közgazdaságtani berendezkedés vagy csak eszmetologatás?
Buddhista közgazdaságtan: potenciális közgazdaságtani berendezkedés vagy csak eszmetologatás?

buddha-1177009_1280_1.jpg

Az élmények és a tárgyak hajszolása végül tényleg a felhőtlen boldogságot eredményezi? Milyen módon változhatnak meg fogyasztási szokásaink egy olyan környezetben, ahol erre kondícionálnak bennünket? Messzelátó podcastünk legújabb részében a Corvinus professzorával, Dr. Zsolnai Lászlóval beszélgettünk a buddhista közgazdaságtan alapeszményeiről és a jövő etikai kereteiről.

2021. 07. 04. Írta: Tillinger Donát, borítókép: Silentpilot, Pixabay

...

Tudatosítsd a jó érzéseket! - Lefordíthatatlan szavak, amik szebbé teszik a világot
Tudatosítsd a jó érzéseket! - Lefordíthatatlan szavak, amik szebbé teszik a világot

bonsai.jpg

Mikor álltál meg utoljára, hogy értékeld az élet apró örömeit? Lehetséges, hogy ha nincs szavunk rá, akkor eszünkbe sem jut elgondolkodni a mindennapi csodákon? Egyes idegen szavak olyan érzéseket és világnézeteket közvetítenek, amelyeket más nyelveken csak mondatokon át ecsetelve érthetünk meg. Összegyűjtöttünk nektek néhány szót, melyek rávilágítanak a mindennapok szépségére.

2021. 07. 04. Írta: Engelbrecht Azurea

Az anyanyelvünk hatással van ...

Mit hallgass és hová menj, ha kultúrára vágysz júliusban? 
Mit hallgass és hová menj, ha kultúrára vágysz júliusban? 

210279558_544358466924359_4325496166230306795_n.png

Júliusban élvezzük a lángost a parton, vagy izzadunk a légkondicionált irodákban. Bárhol is vagyunk, szeretnénk tartalmasan tölteni a szabadidőnket. Havonta megjelenő kulturális ajánlónkban elhoztuk nektek azokat a zenéket, podcasteket, kulturális és színházi programokat, amik a legjobban megmozgatnak minket júliusban.

2021. 07. 04.

197121661_386728772717078_6476113839347015328_n_1.png

Kulturális programajánló - Klisóczki Fanni

Művészetek Völgye - Találd meg a stílusodat!

A tavalyi korlátozott ...

Egy év mérlege – Milyen lett a megújult Nemzetközi gazdálkodás szak?
Egy év mérlege – Milyen lett a megújult Nemzetközi gazdálkodás szak?

b_v_0103_2.jpg

Vállalati együttműködések, szakosodás, kötelező nemzetközi félév - a Budapesti Corvinus Egyetem ambiciózus fejlesztésekkel kívánta megemelni a Nemzetközi gazdálkodás szak értékajánlatát. Az újítások első évének mérlegéről beszélgettünk két elsőéves tanulóval és Dr. Kacsirek László szakfelelőssel.

2021.07.02. Írta: Hujber Sándor. Borítókép: Bera Viktor, Közgazdász

A Corvinus Egyetem hagyományosan legmagasabb felvételi pontszámot ...

Polgári aktivizmus az egyetemeken? - Társadalmi felelősségvállalás a Corvinuson
Polgári aktivizmus az egyetemeken? - Társadalmi felelősségvállalás a Corvinuson

red_rebell_xr_2.jpg

Nyitott tudomány, fenntarthatóság, erkölcs és önzés - ezek írják le legjobban a társadalmi felelősségvállalást Dr. Kiss Gabriella egyetemi docens és Nyírő Fanni, az Extinction Rebellion Hungary aktivistája szerint. Eltérő világokban dolgoznak, mégis hasonlóan gondolkodnak az egyetemi és a polgári társadalmi felelősségvállalásról. Mennyire függ össze a klímaválság a társadalmi felelősségvállalással? Van-e kapcsolat az egyetemek és az aktivista ...

Az újdonság norvég varázsa - Újonc győztes törte meg a győriek dominanciáját a Bajnokok Ligájában
Az újdonság norvég varázsa - Újonc győztes törte meg a győriek dominanciáját a Bajnokok Ligájában

kezi1.jpg

Első alkalommal nyert Bajnokok Ligáját a Kristiansand csapata, míg a Győri ETO a saját démonaival küzdve maradt alul az egyre erősebb Brest ellenében. A CSKA Moszkva pedig megmutatta, hogy a legjobbak között a helye. A Budapesten rendezett női kézilabda Final Four összefoglalója.

2021. 06. 30. Írta: Gajdics Bálint

2021-ben is Budapesten, a Papp László Sportarénában rendezték meg a női kézilabda Bajnokok Ligája négyes döntőjét. A tavalyi évben a ...

Leköszönő rektor, elnöki beszámoló és módosított Hallgatói Követelményrendszer a Szenátus júniusi ülésén
Leköszönő rektor, elnöki beszámoló és módosított Hallgatói Követelményrendszer a Szenátus júniusi ülésén

b_v_173_1.jpg

Több ponton módosította a Hallgatói Követelményrendszert, valamint véleményezte a Szervezeti és Működési Rend módosítását a Corvinus Szenátusa. Dr. Lánczi András rektortól Hernádi Zsolt köszönt el, az Intézményfejlesztési Terv megvalósulásának előrehaladásáról Dr. Anthony Radev számolt be. Az ülés végén Barta Márton ismertette a Corvinus tehetséggondozási programjának koncepcióját és beszámolt a Ménesi Campus felújítását támogató Belső ...

Egy szakkollégium, ahonnan a Város Mindenkié és a K-monitor indult - Bemutatjuk a TEK-et
Egy szakkollégium, ahonnan a Város Mindenkié és a K-monitor indult - Bemutatjuk a TEK-et

borito_11.jpg

Van élet a neoliberális gazdaságpolitikán túl? Miben rejlik a marxi gazdasági elképzelések relevanciája a XXI. századi ember számára?  A TEK számára a jelenlegi fősodortól eltérő elméletek vizsgálata és a közösség a legfontosabb. Pelyhe Valériával, a szakkollégium tagjával beszélgettünk.

2021. 06. 28. Írta: Hujber Sándor / Képek: TEK

„A TEK alapítása a régmúltba vész, állítólag egykori rajkos szakkollégisták álltak elő a különutas ...

Nyári estékre: kedvenc magyar sorozataink
Nyári estékre: kedvenc magyar sorozataink

pexels-cottonbro-4009036.jpg

A magyar sorozatok között is vannak olyan szerkesztőségi kedvenceink, amik minőségben nem maradnak el a külföldiektől, és egy nyári estén neked is vicces vagy igazán szívhez szóló pillanatokat okozhatnak.

2021. 06. 27. borítókép: cottonbro, Pexels

Egynyári kaland

Írta: Belayane Najoua

A négy évadból álló magyar sorozat négy éven keresztül meséli egy baráti társaság nyári élményeit. Az Egynyári kaland egy igazán pörgős, vicces és nagyon ...

Minden út Tokióba vezet? - Az urbanizáció és a tokiói olimpia kapcsolata
Minden út Tokióba vezet? - Az urbanizáció és a tokiói olimpia kapcsolata

olympic_rings.jpeg

Vajon jól meg lehet-e rendezni a világ egyik legnagyobb metropoliszában, egy világjárvány idején az olimpiát? Milyen hatással van Tokió egyedi városfejlődése az olimpia szervezésére? A Corvinus Egyetem 2021. júniusi Kutatási Hetén Dr. Forman Balázs egyetemi docens gazdaságföldrajzi és urbanizációs szempontból vizsgálta meg a tokiói olimpiát.  Olimpiai cikksorozatunk legújabb része.

2021. 06. 25. Írták: Engelbrecht Azurea és Szabó Judit

Olimpiai ...

Hogyan készülhetünk fel a jövőre? - Dr. Aczél Petra és Dr. Szántó Zoltán kutatók a Messzelátóban
Hogyan készülhetünk fel a jövőre? - Dr. Aczél Petra és Dr. Szántó Zoltán kutatók a Messzelátóban

t_t_0015_jpg.jpg

Hogyan viszonyulunk a jövőnkhöz? Mennyire vagyunk felkészülve arra, hogy változások lesznek? A Társadalmi Jövőképesség Index megmutatja, hogyan értelmezhető a jó élet, és a fejlett országokban mennyire számíthatunk hosszú távon békére, biztonságra, kötődésre, gondoskodásra és egyensúlyra.

2021. 06. 24. Írta és a borítóképet fényképezte: Taxner Tünde

Képzeljük el, hogy egy sötét teremben állunk. Belenézünk a kristálygömbbe, és a ...

Nyolckredites tárgyak és folyamatos csoportmunka - Milyen lett a megújult Alkalmazott közgazdaságtan alapszak?
Nyolckredites tárgyak és folyamatos csoportmunka - Milyen lett a megújult Alkalmazott közgazdaságtan alapszak?

b_b_3.jpg

Megújult formában indult az Alkalmazott közgazdaságtan alapszak a Corvinuson 2020 szeptemberében. Mik a hallgatók tapasztalatai egy év után, milyen változások valósultak meg? Milyen karrierre számíthat az, aki erre a szakra jelentkezik? Két első évet végzett, valamint egy frissdiplomás egyetemistával és a szakfelelőssel beszélgettünk.

2021. 06. 23. Írta: Taxner Tünde, fényképezte: Burkus Brigitta, Közgazdász

Ez a tanév az elsőéves egyetemisták ...

4302 méterrel az üvegplafon felett – 70 éves Michèle Mouton
4302 méterrel az üvegplafon felett – 70 éves Michèle Mouton

mouton_grafika_forras_vincent_aseo.jpg

A robbanómotorok hajnalán a technika és a sebesség szerelmesei talán elképzelni sem tudták volna mindazt, ami az 1980-as évek elején a rali világában történt. Ahogy vélhetően a fiatal Michèle Mouton sem, aki a rózsaföldek helyett egy sokkal maszkulinabb közeget választott magának, az égető elefántcsontparti nap alatt pedig kis híján révbe ért. Június 23-án ünnepli születésnapját minden idők legjobb női autóversenyzője.

2021. 06. 23. Írta: Rada ...

Orvvadászat helyett safari: a fenntartható turizmus jövője Afrikában kezdődhet
Orvvadászat helyett safari: a fenntartható turizmus jövője Afrikában kezdődhet

microsoftteams-image_13.jpg

Afrikában sok safari cég csalogatja az utazókat a természetvédelem igéjét hirdetve, miközben a színfalak mögött sokszor a helyi közösségek kizsákmányolása zajlik. De vajon mit is jelent egy valódi ökoturisztikai utazás? Milyen hatásai vannak az adott térségre? Mit kell szem előtt tartani, ha egy ilyen utazásra vállalkozunk? Ezekről a kérdésekről beszélgettünk Gaál Dorottyával, TDK-dobogós mesterszakos hallgatóval.

2021.06.22. Írta: Belayane Najoua. ...

Nappal a tokiói olimpiára készül, éjjel közgazdász - interjú Tóth Lili Anna akadályfutóval
Nappal a tokiói olimpiára készül, éjjel közgazdász - interjú Tóth Lili Anna akadályfutóval

lili_4_edzotabor.jpg

Amikor az egyetemi beiratkozáson Tóth Lili mellé ültem a nagyelőadóban, fogalmam sem volt arról, mennyire másképp fogjuk megélni az egyetemi éveket. Míg számomra ez egy lépcsőfok volt a karrierem felé, addig Lili számára egy személyes kihívás, kikapcsolódási forma. Ekkor még nem tudhattam, hogy az ő célja az olimpia. Tóth Lili Annával, corvinusos alumni akadályfutóval beszélgettem.

2021.06.21. Írta: Klisóczki Fanni. Képek: Tóth Lili Anna

„Az ...

A görög konyha nemcsak gyrosból és baklavából áll - Görög-magyar szótár a leghíresebb ételekről utazóknak és otthoni séfeknek egyaránt
A görög konyha nemcsak gyrosból és baklavából áll - Görög-magyar szótár a leghíresebb ételekről utazóknak és otthoni séfeknek egyaránt

salad-5904093_1920.jpg

Töltött szőlőlevelek, rakott padlizsán, görög gulyás, búzadarapuding és még sok más finom étel alkotja a görög konyhakultúrát. Cikkünkben összegyűjtöttük nektek a görög konyha jellegzetességeit, a legfontosabb étteremtípusokat, ráadásul a leggyakoribb ételek neveiből szótárt is összeállítottunk.

2021.06.20. Írta: Belayane Najoua. Borítókép : Pixabay  

A görög konyha sokszínűsége

Néhány fontos alapanyag, ami a mai napig jellemzi a ...

Egy kiteljesedett művészi életpálya: Kuroszava és a japán mozi
Egy kiteljesedett művészi életpálya: Kuroszava és a japán mozi

akira-kurosawa.png

Japán kulturális termékei mára szinte elárasztották a nyugati világot, a harcművészetek, az animációs filmek, de maga a japán nyelv is a szigetország páratlanul sikeres exportterméke. Cikkünkben a távoli állam modern történetének egészén átívelő, példátlan művészi karriert kívánunk bemutatni: Kuroszava Akira termékeny életútját.

2021. 06. 18. Írta: Hujber Sándor

A film a ’90-es évek kezdete óta a legtöbbek számára az amerikai álomgyárral ...

A sötét marketing eszközei, melyek bárkit csapdába csalhatnak
A sötét marketing eszközei, melyek bárkit csapdába csalhatnak

outdoor-3973811_1920.jpg

Vannak olyan cégek, amik már nemcsak a saját erényeik fényezésére költik a dollármilliókat a marketingkampányaiban, hanem az ellenfelüket is egy jól megtervezett stratégia alapján akarják a földbe tiporni. Lehet-e sikeres egy olyan kampány, ami a másik fél gyengeségeire épít? Mennyire befolyásolhat minket, fogyasztókat a marketing legsötétebb oldala? 

2021.06.19. Írta: Belayane Najoua. Borítókép:  Pixabay

A sötét PR (black PR), más néven negatív ...

Inspiráló közösség és életreszóló barátságok az egyetem mellett – Erről szól egy szakkollégium
Inspiráló közösség és életreszóló barátságok az egyetem mellett – Erről szól egy szakkollégium

dsc05211-min.jpg

A Corvinus az aktív hallgatói életről híres, a pezsgés központjait pedig a diákszervezetek mellett a szakkollégiumok adják. Mik azok a szakkollégiumok, és mi köti össze őket? Mit jelent szakkollégistának lenni? Hogyan találd meg a neked való szakkolit?

2021. 06. 17. Írta: Engelbrecht Azurea, borítókép: Szajki Bálint

A három pillér

Miben különbözik egy szakkollégium egy diákszervezettől? A válasz a szakkollégiumok három pillérében rejlik: ...

A vulkanológus, aki húszezer ember életét mentette meg
A vulkanológus, aki húszezer ember életét mentette meg

ashes-1867440_1920.jpg

A Földön nagyjából ezerötszáz vulkán található, amiből közel hétszázötven volt aktív az elmúlt pár száz évben. Az egyik ilyen a La Soufrière vulkán, amely áprilisban tört ki a karibi térségben. Habár a helyi vulkanológus, Robertson meg tudta akadályozni, hogy a kitörés több ezer ember életébe kerüljön, a természeti katasztrófa hatása még korántsem ért itt véget.

2021. 06. 14. Írta: Belayane Najoua, borítókép: Pexels, Pixabay

Richard ...

süti beállítások módosítása