„A fiatal generációk tisztábban látják, mekkora árat kell fizetniük"
„A fiatal generációk tisztábban látják, mekkora árat kell fizetniük"

markus-spiske-bjwtn1greqk-unsplash.jpg

A mai fiatalok tényleg jobban kerülik a márkákat, mint a szüleik? Hogyan befolyásolja a Z generáció fogyasztását a klímaszorongás? Márkaellenességről, megosztó kampányokról és a koronavírus fogyasztásra tett hatásairól is kérdeztük Dr. Zsóka Ágnes egyetemi tanárt és Kovács Vajkai Éva doktorjelöltet, akik a Vezetéstudomány folyóiratban publikálták kutatásuk eredményeit. (borírtókép: Markus Spiske; Unsplash )

Vendégszerző: Kránicz Bence

Mikor ...

Ambíció, újítás és emberség – Megemlékezés Oliver E. Williamsonról, a Kaliforniai Berkeley Egyetem Nobel-díjas professzoráról
Ambíció, újítás és emberség – Megemlékezés Oliver E. Williamsonról, a Kaliforniai Berkeley Egyetem Nobel-díjas professzoráról

nevtelen_terv_1.pngOliver “Olly” E. Williamson amerikai professzor, akit mérnöki tanulmányai közben bevonzott és örökre elkötelezett a közgazdaságtan, aki munkásságáért 2009-ben megkapta a közgazdasági Nobel-díjat, 2020. május 21-én, 87 évesen elhunyt. Williamson 2004-ben hagyta abba a tanítást a Kaliforniai Egyetem Berkeley-i campusán - ahol 1988. óta folyamatosan az egyetemi fakultás tagja volt -, de kutatói tevékenységét ezután is aktívan fenntartotta. Munkássága a modern ...

Újraindítás: Az ökológiai közgazdaságtan utópia vagy kulcs a fenntartható jövőhöz?
Újraindítás: Az ökológiai közgazdaságtan utópia vagy kulcs a fenntartható jövőhöz?

nevtelen_terv_16.png

Az ökológiai közgazdaságtan - ami az utóbbi időben egyre népszerűbbé válik a közgazdászok körében - alternatívát kínál a jelenlegi gazdasági rendszerre. Hogyan lesz fenntartható a jövőnk, és mennyit érnek ebben az egyéni döntéseink? Dr. Köves Alexandrával, a Corvinus Egyetem adjunktusával, ökológiai közgazdásszal beszélgettünk. (kép: Canva.com)

Írta: Sipos Sára

Megint nincs szabad asztal a népszerű kávézóban, ahová menni akartunk. ...

A koronavírus legyőzése viselkedéstudománnyal - Corvinusos hallgatók sikere az Európai Bizottság ötletversenyén
A koronavírus legyőzése viselkedéstudománnyal - Corvinusos hallgatók sikere az Európai Bizottság ötletversenyén

copy_of_3.png

A koronavírus helyzetben új megoldással álltak elő: Corvinusos fiatalok csapata az Európai Bizottság ötletversenyén ért el sikereket. Az EUvsVIRUS 2020 kihíváson, vagyis az online páneurópai ötletversenyen a résztvevők megoldásokat dolgoztak ki a koronavírus okozta krízishelyzetre. A Corvinus csapata egy különleges, viselkedéstudományra épülő ötlettel jutott be a legjobb versenyzők közé. 

Írta: Taxner Tünde

copy_of_5.pngAz EUvsVIRUS 2020 ötletversenyre több mint ...

Véget vet a koronavírus az olcsó repülésnek?
Véget vet a koronavírus az olcsó repülésnek?

ctcikk3_1.png

Milyen jövő vár a turizmusra és a repülésre? Jelentősen drágulni fognak a jegyek, és egyáltalán biztonságos ebben a helyzetben repülővel közlekedni? A Corvinus Tourism Club elnöke, Nagy Simon Radó Andrással, a WizzAir kommunikációs menedzserével online előadásban beszélgetett, melyet Herendi Zsófia segítségével szemlézünk.

Írta: Kovács Máté; Fotók: Corvinus Tourism Club

people-boarding-airline-3538282.jpgA koronavírus komoly csapást mért a turizmusra, a WizzAir például ...

Két világ között - A jelen és a jövő kérdései a munkaerőpiacon
Két világ között - A jelen és a jövő kérdései a munkaerőpiacon

nevtelen_terv_13.png

A  jövő munkaerőpiacát illetően jelenleg több a kérdés, mint a válasz. Mire számíthatnak az álláskeresők és a pályakezdők? Hogyan térnek vissza a munkavállalók az irodákba? Visszatérnek-e egyáltalán? Milyen munkakörök lesznek a jövőben? Mely iparágak maradnak fent hosszú távon? A Corvinus Hallgatói Támogatás csapatának egyetemi kutatása és szakértői tapasztalata alapján összefoglaljuk az aktuális munkaerőpiaci dilemmákat és igyekszünk ...

Süti, nem süti - Könyvajánló
Süti, nem süti - Könyvajánló

dsc_0175_1.jpg

Gyorsan valami finomat kell sütni, vagy épp te akarsz lenni a tortakirály? Könyvajánló sorozatunkban most három olyan süteményes szakácskönyvet mutatunk be, melyek egyszerre esztétikusak, gyönyörűek, és minden helyzetben fellapozhatók. Ez a három könyv bebizonyítja, hogy nem kell mindig az interneten keresni a recepteket! Sütés után pedig nézd meg Woody Allen Süti, nem süti című filmjét, miközben a tökéletes desszertet majszolod.

Írta: Sipos Sára

 

...
Virtuális véleményvezérek? Hogyan formálnak a CGI-modellek minket és a marketing világát?
Virtuális véleményvezérek? Hogyan formálnak a CGI-modellek minket és a marketing világát?

bermudaisbae.jpgUgyan a CGI-modelleknek nincsenek saját értékeik és világnézeteik, véleményvezérként gyakran hatással vannak az emberek gondolkodására. Néhányan milliókat is meghaladó követőszámmal rendelkeznek, kampányolnak, valódi emberekkel találkoznak, szponzorációkban vesznek részt… Ezért megítélésük mellett a felhasználásukkal kapcsolatos etikai és jogi szabályok lefektetése is fontos lehet. Horváth Evelin Tudományos Diákköri kutatómunkájában sokféle ...

Valódi arcok helyett virtuális Insta-modellek? Hogyan hatnak a CGI-modellek a reklámpiacra?
Valódi arcok helyett virtuális Insta-modellek? Hogyan hatnak a CGI-modellek a reklámpiacra?

coding-computer-data-depth-of-field-577585.jpg

Horváth Evelin (Budapesti Corvinus Egyetem, Kommunikáció- és médiatudomány MA) már 2018. óta tudja, hogy szeretne tudományosan is foglalkozni a virtuális technológiával létrehozott divatmodellek jelenségével. Ugyan már évek óta léteznek, e virtuális karakterek gyakorlati használata még gyerekcipőben jár, létrehozásukkal és alkalmazásukkal kapcsolatban sok alapelvet még le sem fektettek. Evelin célja többek között ez volt: kutatási eredményei alapján a ...

„Ez nem olyan, hogy kölcsönkérsz 500 forintot, és utána visszaadod” – Elvált szülők és gyermekeik kapcsolattartása a járvány alatt
„Ez nem olyan, hogy kölcsönkérsz 500 forintot, és utána visszaadod” – Elvált szülők és gyermekeik kapcsolattartása a járvány alatt

photo-of-child-smiling-while-using-tablet-computer-4145032.jpg

A kutatás egy évvel ezelőtt kezdődött, és a járvány okozta krízishelyzetben folytatódott. Szalma Ivett, a Budapesti Corvinus Egyetem docense és a Társadalomtudományi Kutatóintézet tudományos munkatársa családszociológusként arra volt kíváncsi, hogyan tartják a különélő szülők a kapcsolatot gyermekükkel. Megváltozott az elmúlt hónapokban a családok élete a kijárási korlátozások, a félelem és az új munkakörülmények miatt? Hogyan viszonyultak a ...

Újra lehet kölcsönözni a Corvinus könyvtárából - Legfontosabb tudnivalók
Újra lehet kölcsönözni a Corvinus könyvtárából - Legfontosabb tudnivalók

ressely-c2-min.jpg

A koronavírus miatt elrendelt veszélyhelyzetben a Budapesti Corvinus Egyetem könyvtára zárva tartott. 2020. május 28-tól azonban az új kölcsönzési rend szerint újra lehetőség nyílik igénybe venni a könyvtár bizonyos szolgáltatásait. Összefoglaltuk a legfontosabb tudnivalókat.

A budapesti Egyetemi Könyvtár kölcsönzési szolgáltatásának újraindulásáról a legújabb Elnöki Testületi rendelkezés számol be (a honlapon itt elérhető ), az érvényben lévő ...

Így tanultok ti! Távoktatástól vizsgaidőszakig - Tanulságok a Corvinus Hallgatói Támogatás kérdőívéből
Így tanultok ti! Távoktatástól vizsgaidőszakig - Tanulságok a Corvinus Hallgatói Támogatás kérdőívéből

img_8838-min.JPG

Ha egy sportoló úgy áll a rajtkőre, hogy cseppet sem érzi jó formában magát, vajon milyen eredménnyel teljesíti a távot? Mi történik velünk a vizsgaidőszakban, ha extrém körülmények közt történik a felkészülés? Áprilisban egy online kérdőívben kérdeztünk titeket, hogy egyetemünk hallgatóiként mit éltetek meg a tanulással kapcsolatban a megváltozott helyzetben. 1200-nál is többen válaszoltatok nekünk, amit ezúton is köszönünk. A vizsgaidőszaki ...

Felhőkkel teli május - Fotósorozat
Felhőkkel teli május - Fotósorozat

img_1376.JPGNem csak a korlátozásoknak, de a jó időnek is vége szakadt májusban. Szinte országszerte gyakoriak voltak az esőzések és a viharok egyaránt. A rossz idő pozitív hozadékának mondhatóak a különleges felhők, amiket ez idő alatt láthattunk. Ezekből hoztunk nektek egy kis válogatást, reménykedve abban, hogy napos nyárnak nézünk elébe. A képek főként Tolna megyében készültek.

Fotók: Szép Zsóka

  img_1373.JPG

img_1371.JPG

img_1386.JPG

img_1570.JPG

img_1574.JPG

img_1575.JPG

2020. május 31.

Hogyan NE készülj a következő vizsgádra? - 5 új Netflix sorozat a hétvégére
Hogyan NE készülj a következő vizsgádra? - 5 új Netflix sorozat a hétvégére

watching_netflix_on_tv-min.jpg

A vizsgaidőszak tele van stresszel és izgalommal, így mindenkinek kell némi kikapcsolódás. Összegyűjtöttünk nektek öt új, teljesen eltérő műfajú sorozatot Netflixről, amelyek frissek, izgalmasak, és nem a megszokott sémát hozzák. Olyan sorozatokat választottunk, amik maximum 10 epizódosak, így nem kell attól félnünk, hogy a figyelmünk kizárólagosan egy sorozatra fókuszál. 

 Írta: Hegedüs Kata

Into the Night

Sci-fi, Dráma, Thriller, ...

Zöldülj otthon! 1. rész - Környezettudatos nagytakarítás
Zöldülj otthon! 1. rész - Környezettudatos nagytakarítás

img_2917-min.JPG

Hulladékmentes életmód, környezetvédelmi mozgalmak és innovatív, zöld márkák - biztosan hallottál már olyanokról, akik egy évben csak egy befőttesüvegnyi szemetet termelnek, vagy csak használt ruhákat vásárolnak. Cikksorozatunkban bevezetünk a környezettudatos életmódba: megmutatjuk az első apró, egyszerű, költséghatékony lépéseket, inspirációt és tanácsokat adunk mindenkinek, akit érdekel a Föld védelme. Ebben az első részben az otthoni zöld ...

Milyen lesz a jövő bankja, elbúcsúzhatunk a bankfiókoktól?
Milyen lesz a jövő bankja, elbúcsúzhatunk a bankfiókoktól?

nevtelen_terv_11.png

Online bankok, robot ügyintézők, mesterséges intelligencia - ilyen lesz a jövő? Vagy a személyes bizalmi kapcsolatok továbbra is fontosak maradnak, és szükség lesz hagyományos bankfiókokra? Interjú Józsa Judittal és Király István Márkkal, a Corvinus Egyetem hallgatóival. (Borítókép: Canva.com)

Kovács Máté

digit_bank_cikk_portre.jpgMilyen jövő vár a pénzügyi szektorra? A nemzetközi verseny és a növekvő online igények miatt a bankok a digitális technológiák irányába ...

A megváltozott orvos-beteg kommunikáció a koronavírus idején
A megváltozott orvos-beteg kommunikáció a koronavírus idején

woman-having-a-video-call-4031818.jpg

A koronavírus a betegek és az orvosok helyzetét is nagymértékben megváltoztatta, hiszen sok esetben megszűntek a személyes vizsgálatok és az orvos - beteg kommunikáció áthelyeződött a telefonos konzultációra vagy éppen e-mailre és egyéb elektronikus eszközre. Három orvost kérdeztünk meg a jelenlegi helyzetről: egy salgótarjáni aneszteziológust, egy gyermekorvost Kecskemétről, és egy háziorvost Szombathelyről.  (Borítókép: Edward Jenner, pexels.com )

...

Hogy zajlik idén a záróvizsga a Corvinuson? A legfontosabb teendők és határidők egy helyen
Hogy zajlik idén a záróvizsga a Corvinuson? A legfontosabb teendők és határidők egy helyen

img_0283-min.jpg

Ismét látogathatók az egyetemi épületek, ami lehetővé teszi a záróvizsgák tantermi megrendezését is. Következő írásunkban a legfontosabb teendőket és határidőket gyűjtöttük össze, és azt is összefoglaljuk, hogy mi lesz akkor, ha a helyzet rosszabbodna, és mégis online kellene megtartani a vizsgákat. 

A kijárási korlátozások feloldásával megnyithattak az egyetemi épületek, a fővárosi védelmi intézkedésekről szóló kormányrendelet azonban a ...

Hogyan termesszünk otthon paradicsomot? + Kisfilm
Hogyan termesszünk otthon paradicsomot? + Kisfilm

img_1468.JPG

Karantén ide vagy oda, kertészkedni szinte bármikor tudunk. Bár közeleg a nyár, még mindig nem késő, hogy belekezdjünk a paradicsomtermesztésbe. A következő kisfilm abban próbál segítséget nyújtani, hogy pontosan hogyan is kezdjünk bele. Majd végigkísér minket a palánták elültetésétől kezdve egészen a megérett termésig. 

Fontos, hogy nem feltétlen szükséges kerttel rendelkeznünk, hiszen kaspóba is ültethetünk, így elég, ha van egy fényes ...

Szókratész telefonja, avagy milyen hatással van az életünkre a digitális olvasás? (vélemény)
Szókratész telefonja, avagy milyen hatással van az életünkre a digitális olvasás? (vélemény)

6.jpg

Manapság az olvasás többnyire így néz ki: a telefonunkon átfutjuk a cikkek címeit, ha egy felkelti az érdeklődésünket, megnyitjuk és végigszkenneljük, megkeressük a kulcsinformációkat. Három perccel később már újra a címrengetegben böngészünk, de az is megtörténhet, hogy zsebre vágjuk a telefonunkat, és leszállunk a villamosról. Mert sokszor csak ennyi időt hagyunk magunknak az olvasásra; amennyi két megálló között eltelik.

Írta: Lázár Fruzsina ...

Erasmus a karantén idején
Erasmus a karantén idején

img_4263.jpg

Egy Margaret Island dalszöveggel kezdem a történetem: „Ha nem tudnád, hogy merre tartasz, találd meg a forrást.” Na, hát ez rám teljesen igaz volt, fogalmam sem volt, éppen merre tartok. Mondjuk, most sem tudom pontosan, de már a jó úton haladok. És hangozzék ez bármilyen furcsán, ebben nagy szerepe van a koronavírusnak. Major Dóra vendégszerző írása.

Major Dorci vagyok, harmadéves Kereskedelem és Marketing szakos hallgató a Corvinuson, jelenleg külföldi ...

Könyvajánló: A Libri irodalmi díj közönségkedvencei
Könyvajánló: A Libri irodalmi díj közönségkedvencei

borito.jpeg

Olvasnál kortárs, friss magyar irodalmat, de nem tudod hol kezd el? Akkor egy hajóban evezünk, de szerencsére van segítő kéz: a Libri irodalmi díj. Kezd a sort a közönségdíjasokkal, majd merülj el a kortárs írók életművében, hiszen zseniális könyvek sora vár arra, hogy mi is olvassuk őket!

Írta: Sipos Sára

 

Idén ötödik alkalommal adták át a Libri irodalmi díjat, habár most rendhagyó módon, online zajlott a díjátadó május 13-án. Minden ...

Almási Dávid: Mire jó a gazdasági pluralizmus? (vélemény)
Almási Dávid: Mire jó a gazdasági pluralizmus? (vélemény)

nevtelen_terv_10.png

Tegyük fel, hogy politikatudomány-hallgató vagy. Beülsz a politikafilozófiára nagy reményekkel. Azt várod, hogy megtanítsanak mindent főbb politikai elméletet, a konzervativizmustól kezdve egészen a szélsőbaloldali irányzatokig. Ám a tanár váratlan bejelentéssel kezdi az órát. Csak a liberalizmusról fogtok tanulni egész évben, semmilyen más politikaelméletet sem fog megemlíteni. Az indoklás? Mivel manapság a legtöbb ország többé-kevésbé a liberális ...

Egészséges édességek – Boldogsághormonok a vizsgaidőszakra 
Egészséges édességek – Boldogsághormonok a vizsgaidőszakra 

borito_5.jpg

A karantén lassan véget ér, így búcsút mondhatunk az egész napos kanapén tespedésnek és unalomevésnek. Ám a megpróbáltatásoknak még nincs vége, hiszen előttünk a vizsgaidőszak, amikor az éjszakába nyúló tanulás mellett nem sok időnk marad a mozgásra, így könnyen felszaladhatnak plusz kilók. Három olyan édesség receptjét mutatom meg, melyeket bátran, bűntudat nélkül fogyaszthatunk, hiszen nem csak finomak, de egészségesek is. Ráadásul mindössze ...

„Az arccserélős tartalmak 96 százaléka pornó” – Hogyan szűrjük ki a manipulált videókat?
„Az arccserélős tartalmak 96 százaléka pornó” – Hogyan szűrjük ki a manipulált videókat?

deepfake.png

Mi az a deepfake, és milyen veszélyeket rejt magában? Mezriczky Marcell-lel, a Corvinus Kommunikáció- és médiatudomány mesterszakos hallgatójával beszélgettünk, aki tanulmányával „A Jövő ma kezdődik” esettanulmányíró-versenyen első helyezést ért el. 

Szerző: Kovács Máté

20200515125010_img_3511.jpgHa felvétel készült róla, akkor az úgy is van? Ma már nem egészen. Ebből indult ki Mezriczky Marcell Ál/arc – A deepfake és a digitális videómanipuláció” című ...

Mit tegyünk, ha túl sok a stressz és nem érezzük jól magunkat?
Mit tegyünk, ha túl sok a stressz és nem érezzük jól magunkat?

photo-of-man-leaning-on-wooden-table-3132388.jpg

Hogyan érzik magukat a Corvinusos hallgatók? Mik a legnagyobb félelmek, és hogyan lehet megküzdeni a fokozott stresszel? Több mint 1200 hallgató töltötte ki a Corvinus Hallgatói Támogatás kérdőívét, melyben a hallgatókat személyes hogylétükről, érzéseikről, gondolataikról kérdezték. 

„A kérdőív célja az volt, hogy beszélgetést, kétoldalú kommunikációt indítsunk a hallgatókkal azokban a témákban, amikben most nagy változásokat élnek meg, hogy ...

Budapest gyöngyszemei éjjel és nappal - Fotósorozat
Budapest gyöngyszemei éjjel és nappal - Fotósorozat

7.jpgBudapest építészeti műremekei más-más arcot vesznek fel éjjel és nappal, amit Szép Zsóka fotósunk hűen megörökített. Más időpillanatokban, de ugyanabból a kameraállásból rögzítette a legemblematikusabb helyszíneket. Az első képpáron a Hősök tere látható a Milleniumi emlékművel, amely az oda vezető Andrássy úttal együtt az UNESCO Világörökség része.
8.jpg

A második fotópáron a pesti oldalról fényképezve a Budai Várnegyed egyik része látható, ...

süti beállítások módosítása