A beteljesült, a gyötrődő, a viszonzatlan, a féktelen, a vágyakozó – Közeli Juhász Annával
A beteljesült, a gyötrődő, a viszonzatlan, a féktelen, a vágyakozó – Közeli Juhász Annával

isimg-957334_rb_1000x1000.jpgA szerelem egy, az idő kezdete óta jelen lévő fogalom, igyekszünk megérteni azt, megélni az érzést, de mindeközben sokan elveszetten bolyongunk kanyargós labirintusában. Juhász Anna beszélgetőestjének középpontjában is a szerelem és a szeretet témája állt, remélve, hogy a megválaszolhatatlan kérdésekre közösen, egymástól tanulva találunk magyarázatot.

...

Kritika – A Mester és Margarita Aleksandar Popovski feldolgozásában
Kritika – A Mester és Margarita Aleksandar Popovski feldolgozásában

a_mester_e_s_margarita_forra_s-_art7_jpeg.jpg

Te hogy jelenítenéd meg a Sátán, egy beszélő macska és Jézus történetét a színpadon? E kihívás elé állt Aleksandar Popovski színi rendező, amikor belevágott A Mester és Margarita színpadi adaptálásába. Fiar Mitra írásában betekintést nyerünk a Nemzeti Színház nagysikerű előadásának különböző értelmezésrétegeibe, ahogyan azt egy amatőr kritikaíró látja.

Írta: Fiar Mitra; borítókép: nemzetiszinhaz.hu

A Magyar Nemzeti Színház 2021-ben ...

Pénztárcabarát programok ma estétől minden estére!
Pénztárcabarát programok ma estétől minden estére!

maesteszinhaz.jpg

Az egyetem mellett sok diák számára háttérbe szorulhatnak a kulturális programok. Bemutatjuak a Ma este Színház! felületét, ahol last minute jegyek találhatók színházi előadásokra, fél áron.

Írta: Fiar Mitra; borítókép: maesteszinhaz.hu

A maesteszinhaz.hu lényege, hogy összeszedje az összes megmaradt jegyet az aznap esedékes, last minute előadásokra. A jegyeket az utolsó pillanatig, csökkentett áron vásárolhatjuk meg, így gyakran találhatók a ...

Budapest ajánló – Rántsd ki magad a szürke, őszi napokból, és csöppenj bele a színház varázslatos világába
Budapest ajánló – Rántsd ki magad a szürke, őszi napokból, és csöppenj bele a színház varázslatos világába

boritokep_13.jpg

Kulturális feltöltődésre vágysz? Fővárosunk bővelkedik kiemelkedő színházi választékban. Számos érdekes előadást kínálnak a nézőközönségnek. Többek között A Szépség és a szörnyeteget és a Gyilkosság az Orient Expressen című krimit is megtekinthetik az érdeklődők.

Borítókép: Pixabay

Thália színház – Kelle Fanni

thalia.jpgForrás: Thalia.hu

A Thália színház a főváros szívében található, ahol két terem várja a kulturálisan ...

KULT KÖZ NYÁRI KIADÁS: MŰVÉSZETEK VÖLGYE, DÉRYNÉ FESZTIVÁL ÉS EGY IZGALMAS JAPÁN SOROZAT
KULT KÖZ NYÁRI KIADÁS: MŰVÉSZETEK VÖLGYE, DÉRYNÉ FESZTIVÁL ÉS EGY IZGALMAS JAPÁN SOROZAT

audience-gd16f099bf_1920.jpgHa szereted a művészeteket, ha megnéznél egy jó sorozatot vagy valami közösségi programra vágysz, akkor neked szól programajánlónk. Akkor is találsz számodra megfelelő kínálatot, ha utaznál, és akkor is, ha inkább a hűs szobában keresnél tartalmas kikapcsolódást.

Borítókép: Pixabay programajanlo_1.png

 

Művészetek Völgye 2022 - Orosz Petra

Idén már 31. alkalommal rendezik meg az ország legnagyobb összművészeti fesztiválját. Tíz napig a művészeti programoké a ...

Mire elég egy háztömbnyi terület? - Heti kulturális ajánló
Mire elég egy háztömbnyi terület? - Heti kulturális ajánló
Kult köz, 43. hét (október 25 - 31.)

boritokepturay.jpg

Bulik a Turbinában, Halloween a Bemben, Bohemian Betyars az Akváriumban, férfi-női kapcsolat a mesékben, szerelem a színházban - kulturális ajánló az október 25-ei hétre.

2021.10.23. Borítókép: Dolnay-Sárdi Ágnes (Turay Ida Színház)

210949820_499061708029133_6848147501387509066_n.png

Turbina Kulturális Központ - Kércz Dorci

Október elején nyitotta meg kapuit a Vajdahunyad utca 4. szám alatt a Turbina : a sokszínű kulturális központ többek között koncerteknek , nappali és esti buliknak, ...

Hová rejtik el a magyar kincseket?  - Heti kulturális ajánló
Hová rejtik el a magyar kincseket?  - Heti kulturális ajánló
Kult köz, 42. hét (október 18 - 24.)

93800018.jpg

Magyar kincsek ünnepe a Zeneakadémián, Teljesen idegenek a Játékszínben, David Sax merengése az analóg világ bosszúján és kulturális programok az Esernyős kulturális központban: ezeket ajánljuk az október 18-án kezdődő hétre.

2021. 10. 16. Borító: Kércz Dorci, Közgazdász

197823669_585780792407214_2683848642651617547_n_1.png

Teljesen idegenek - Belayane Najoua

A 2016-ban bemutatott olasz vígjáték Paolo Genovese rendezésében őszinte humorral, kíméletlenül, mégis szentimentálisan eleveníti meg a ...

Jazz és irodalmi fesztivál, Magyar Klipszemle és Káli holtak a Katonában - Heti kulturális ajánló
Jazz és irodalmi fesztivál, Magyar Klipszemle és Káli holtak a Katonában - Heti kulturális ajánló
Kult köz, 41. hét (október 11 - 17.)

scenes4.jpeg

Jazz fesztivál, irodalmi könyvvásár, Káli holtak a Katonában, Magyar Klipszemle és új HBO-sorozat a házasságról. Kulturális ajánló az október 11-ei hétre.

Borító: Jelenetek egy házasságból, HBO

microsoftteams-image_41.png

Jelenetek egy házasságból - Kércz Dorci

Az HBO új, Jelenetek egy házasságból szériája Ingmar Bergman azonos című, 1973-as svéd klasszikusának kortárs adaptációja Hagai Levi rendezésében. Öt epizódon keresztül nyerhetünk betekintést Mira ...

Presser, techno, Parno Graszt - ilyen sorrendben. De a legjobb dolgokon tényleg bőgni kell? - Heti kulturális ajánló
Presser, techno, Parno Graszt - ilyen sorrendben. De a legjobb dolgokon tényleg bőgni kell? - Heti kulturális ajánló
Kult köz, 39. hét (szeptember 27 - október 3.)

dsc_4636.jpg

Techno kiállítás, Presser életrajzi kötet, világzenei fesztivál Óbudán Parno Graszttal és Boban Markovic-csal és pécsi fényfesztivál. Kulturális ajánló a szeptember 27-ei hétre.

Borítókép: Barbócz Zsolt, Közgazdász

irodalmi_aj.png

Presser könyve I. - Taxner Tünde 

Pont olyan eklektikus és zseniális, mint a zenei életműve. Presser Gábor metsző őszinteséggel és eredeti humorral villantja fel az olvasó előtt élete mozzanatait saját könyvében, melynek ...

Csokifesztivál, Margaret Island album, Szerelmek városa a Vígben - Heti kulturális ajánló
Csokifesztivál, Margaret Island album, Szerelmek városa a Vígben - Heti kulturális ajánló
Kult köz 37. hét (szeptember 13-19.)

borito2.jpeg

Friss ifj. Vidnyánszky rendezés a Vígben, új Simon Márton kötet és Margaret Island album, filmek vásznon és kiállítótérben, és egy nagyon édes hétvége  - kulturális programajánló a szeptember 13-ai hétre.

 

Borítókép: Margaret Island koncert (fotó: Kércz Dorci)

197823669_585780792407214_2683848642651617547_n_1.png

Írta: Belayane Najoua 

Szerelmek városa

Koncert, pantomim, musical, stand up comedy, táncest, mozi, diszkó -  mindez egyetlen olyan színházi előadásban, ami ugyanolyan őrült, ...

Limonádétúra, Budapest100 és Belső Napfény - Kultúra a jövő hétre
Limonádétúra, Budapest100 és Belső Napfény - Kultúra a jövő hétre
Kult köz, a Közgazdász Online kulturális ajánlója

borito_kult_koz.jpg

Az imprószínház és a pszichológia találkozása, a karanténidőszak feldolgozása dalokban és tandembiciklizés a Szabadság hídon - kulturális programok és ajánlók a szeptember 6-ai hétre.

Borítókép: Életszépítők.hu , Álljon meg egy novellára! 

197282036_1378018535925942_8137932546078645855_n_1.png

Podcastajánló - Tóth Franciska

Álljon meg egy novellára!

A korábbi évekhez hasonlóan a JCDecaux a Telekommal együttműködve idén is novellapályázatot hirdetett. A Grecsó Krisztián által ...

Hová menj és mit hallgass, ha kultúrára vágysz augusztusban?
Hová menj és mit hallgass, ha kultúrára vágysz augusztusban?
Kult köz, a Közgazdász Online kulturális ajánlója

230481515_290487456183612_8652865086295586353_n.png

Az augusztus nemcsak dinnye- és Balaton-szezon, hanem a felejthetetlen koncertek, a langyos nyári esték hónapja is. Havi kulturális ajánlónkban megmutatjuk, mit csinálj, ha kultúrára vágysz.

2021.08.08. Grafikák: Nagy Dávid, Közgazdász

197121661_386728772717078_6476113839347015328_n_1.png

Írta: Klisóczki Fanni

15. Kecskeméti Animációs Filmfesztivál – KAFF

Ha kiszakadnál kicsit a megszokott hétköznapokból, és nem feltétel, hogy nyáron csak a vízparton tespedhetsz, akkor érdemes lehet kiruccanni ...

Mit hallgass és hová menj, ha kultúrára vágysz júliusban? 
Mit hallgass és hová menj, ha kultúrára vágysz júliusban? 
Kult köz, a Közgazdász Online kulturális ajánlója

210279558_544358466924359_4325496166230306795_n.png

Júliusban élvezzük a lángost a parton, vagy izzadunk a légkondicionált irodákban. Bárhol is vagyunk, szeretnénk tartalmasan tölteni a szabadidőnket. Havonta megjelenő kulturális ajánlónkban elhoztuk nektek azokat a zenéket, podcasteket, kulturális és színházi programokat, amik a legjobban megmozgatnak minket júliusban.

2021. 07. 04.

197121661_386728772717078_6476113839347015328_n_1.png

Kulturális programajánló - Klisóczki Fanni

Művészetek Völgye - Találd meg a stílusodat!

A tavalyi korlátozott ...

Mit hallgass és hová menj, ha kultúrára vágysz júniusban? 
Mit hallgass és hová menj, ha kultúrára vágysz júniusban? 
Kult köz, a Közgazdász Online kulturális ajánlója

196968288_2076927915780334_4360009581150668510_n.png

Nyáron igazán felpezsdül a kulturális élet, élvezhetjük a napsütést és a szabadidőnket. Havonta megjelenő kulturális ajánlónkban elhoztuk nektek azokat a zenéket, podcasteket, kulturális és színházi programokat, amik a legjobban megmozgatnak minket júniusban.

2021.06.06. Grafikák: Nagy Dávid, Közgazdász

197121661_386728772717078_6476113839347015328_n.png

Kulturális programajánló - Klisóczki Fanni

kirakART - Nyitási akciók Budapest kirakataiban

Felszabadult néhány órád a hétvégén? Még nem ...

Törőcsik Mari emlékére
Törőcsik Mari emlékére

torocsik_mari_a_bunda_1.jpg

Törőcsik Mari neve nem ismeretlen senki számára, azonban talán éppen legendás hírneve az, ami még karrierjét is túlragyogja. Halála az egész nemzetet veszteségként érte: megemlékező cikkünkben felidézzük a legenda mögött rejlő színésznőt és embert, áttekintve hosszú és termékeny életének legfontosabb állomásait.

2021.04.24. Írta: Hujber Sándor 

„A halált nem kerülheti el a legerősebb bajnok sem” – írja Josephus Flavius történetíró ...

“A magyar színházaknak sok kreatív tartaléka van” - Podcast a színházak gazdasági helyzetéről és működéséről Dr. Venczel Sándorral
“A magyar színházaknak sok kreatív tartaléka van” - Podcast a színházak gazdasági helyzetéről és működéséről Dr. Venczel Sándorral

microsoftteams-image_1.png

Milyen lehetőségei vannak a magyar színházaknak a járvány alatt? Dr. Venczel Sándor olyan jelentős hazai színházak gazdasági vezetője és tanácsadója volt, mint az Operaház vagy a kaposvári Csiky Gergely Színház. Jelenleg a színigazdaság kutatója és a Honvéd Együttes tanácsadója. Podcast beszélgetésünkben szakmai útjáról és a színházak jelenlegi helyzetéről kérdeztük.

2021.03.24. Írta: Taxner Tünde, borítókép: Nagy Dávid, Közgazdász

Dr. ...

Színház az egész világ - Maszkok, édességek és turisták a velencei karneválon
Színház az egész világ - Maszkok, édességek és turisták a velencei karneválon

kepernyofoto_2021-01-29_9_30_36_1.png

A Velencei Karnevál minden évben óriási turisztikai forgalmat hoz a városnak. Ilyenkor az utcák és a csatornák is valóságos színpaddá változnak, ahol egy álarcos hirtelen felbukkanása a semmiből nem meglepő. De vajon honnan ered a karnevál hagyománya? Melyek a legrégebbi figurák? És mik a legkedveltebb farsangi édességek?

2021.02.13. Írta: Belayane Najoua, borítókép: saját kép

A “carnevale” szó a latin “carnem levare”-ből származik, ami azt ...

Így támogasd a hazai művészeket - Online színházi ajánló decemberre 
Így támogasd a hazai művészeket - Online színházi ajánló decemberre 

boritokep_1.jpg

A koronavírus bezárásra kényszerítette a színházakat, azonban nem hagyják cserben a kultúrára szomjazó közönséget. Nem kell megválnunk a színháztól - itt vannak az online előadások. Sőt karácsonyi ajándéknak is vehetünk színházjegyet. Mutatjuk, hogy milyen lehetőségek közül választhatunk, ha a kanapéról szeretnénk átélni a színházi élményt.

2020.12.13. Írta: Belayane Najoua, Hegedüs Kata, borítókép: David Mark, Pixabay

A koronavírus miatt ...

Programajánló - Kőszeg, a várszínház otthona
Programajánló - Kőszeg, a várszínház otthona

var.jpgA várszínház már 1982 óta a kőszegi Jurisics vár belső udvarában tart előadásokat. Nyáron ajánlatos ellátogatni a várszínházba, hiszen remek előadásokkal várják a nézőket, és ha már Kőszegen járunk, akkor a színházon kívül más kincseket is rejt a nyugati város.

Írta: Hegedüs Kata

Grecsó Krisztián - Grisnik Petra: Vera

Bemutató - Aug. 10.

A nyolcvanas évek Magyarországa és egy kiskamasz drámája az első szerelemről, az első ...

„Az élet annyira szép, hogy nem érünk rá sokáig puffogni valamin”
„Az élet annyira szép, hogy nem érünk rá sokáig puffogni valamin”

balazs_andi_banner_1.png

A koronavírus miatt rengetegen maradtak ideiglenesen munka nélkül, köztük Balázs Andrea színésznő is. Bár a színház az élete, egy pillanatig sem unatkozik otthon, és a legjobbat hozza ki a helyzetből. Beszélgetésünk során mesélt róla, mivel tölti jelenleg a napjait, illetve azt is elárulta, hogyan tud a nehézségek ellenére is pozitív maradni.

Írta: Bokovics Nóra / Borítókép: Erdős Juci

 

Tudom, általános kérdés, de a jelen helyzetben ...

Könyvajánló: olvasd el és nézd meg a színházban - otthonról!
Könyvajánló: olvasd el és nézd meg a színházban - otthonról!

selective-focus-photography-of-3-book-piled-159544.jpg

Mindig jó érzéssel tölti el az embert, mikor úgy nézi az előadást a színházban, hogy olvasta előtte az alapjául szolgáló művet. Ha nem is mehetünk most színházba, az eljöhet hozzánk! Könyvajánlónk soron következő részében három rövid, ám remek könyvet hoztunk nektek, melyekhez egy-egy színházi előadás is elérhető online. Olvassátok, majd nézzétek őket!

Írta: Sipos Sára

 

Molière: Tartuffe, írta Parti Nagy Lajos

Sajnos nincs mindenki ...

Az impró szépsége, hogy a pillanatban igaz  – Interjú Molnár Leventével, a Momentán Társulat alapító tagjával
Az impró szépsége, hogy a pillanatban igaz – Interjú Molnár Leventével, a Momentán Társulat alapító tagjával

molnarlevente1.jpg

Az emberségünk egyik legfontosabb és legérzékenyebb eleme az egymáshoz kapcsolódás. Azonban sosem tudhatjuk biztosan, mi játszódik le a másik fejében, milyen kölcsönhatásba kerülnek egymással a szavaink, gesztusaink, értékeink – és emiatt néha egészen váratlan helyzetekben találhatjuk magunkat. Hogyan legyünk valóban önmagunk, hogyan engedjük meg a másiknak, hogy ő is önmaga lehessen mellettünk, hogyan éljük meg az őszinte és ösztönös reakcióinkat, ...

Mire számíthatunk, ha K Mama szolgáltatja az esti mesét? - Kurázsi és gyerekei a Radnóti Tesla Laborban
Mire számíthatunk, ha K Mama szolgáltatja az esti mesét? - Kurázsi és gyerekei a Radnóti Tesla Laborban

adrian-swancar--1h4wjv_oy4-unsplash.jpg

Rövid történet egy színházba jutás rögös útjáról, Tesla nem szokványos, jelenkori kísérleteiről és egy rendkívül laza, hadseregek nyomában vonuló, nélkülözhetetlen holmikat árusító vándorkereskedőről, röviden markotányosnőről. - Nem csak Kurázsi és gyerekei kritika!

 

Ajándék jegynek nézd meg az apróbetűjét! Ha nem teszi az ember, könnyen előfordulhat, hogy füstölgő cigaretták helyett csak saját leheletének párája, vagy a máskor ...

We Are More Than Beautiful - Színházi ajánló
We Are More Than Beautiful - Színházi ajánló
Molnár Ferenc: A hattyú (Örkény Színház)

raphael-schaller-ckizu7maria-unsplash.jpg

A pompa hanyatlik, de a gőg ugyanaz marad. A hattyú ban Molnár Ferenc lehengerlő őszinteséggel mutatja be, milyen messzire képes elmenni valaki ezért, hogy a hatalmat, az életnek ezt a hamis rétegét, aminek emberként túl nagy jelentőséget kölcsönzünk, megtartsa. Bár sokszor meglepően szatirikus eszközökkel él, a darab minden ízében valóságos. A budapesti Örkény István Színház társulata a szemünk előtt változik át impulzív, fondorlatos vagy éppen ...

Novemberi bakancslista - Kulturális programajánló egyetemistáknak
Novemberi bakancslista - Kulturális programajánló egyetemistáknak

audience-backlit-blue-2078071.jpg

A kifaragott tökök kezdenek összeesni, a fekete-narancssárga dekorációt felváltja a piros-zöld-arany trikolór, fröccs helyett forralt bort kérünk, majd szép lassan minden és mindenki körülöttünk karácsonyi lázban ég – igen, ez a november. De még ne állítsuk végtelenített lejátszásra az All I Want For Christmast , összeszedtük azokat a programokat, amiket kár lenne kihagyni novemberben.

 

Koncert, buli

 

A szabadtéri programokra, fesztiválokra ...

„Meg kellene találnunk, hogy mi is igazából az a magyar film”
„Meg kellene találnunk, hogy mi is igazából az a magyar film”

Külföldön ugyan évről évre tarolnak a hazai gyártású produkciók, itthon viszont szinte senki sem kíváncsi rájuk a hollywoodi blockbusterek árnyékában. Mi lehet ennek az oka? Hol tart most, illetve merre kellene tartania a magyar filmiparnak? Van-e jövője egy kezdő színésznek a magyar filmvásznakon ilyen körülmények között? Papp Endrével, a Színház- és Filmművészeti Egyetem negyedéves színművész hallgatójával beszélgettem, aki idén kezdte meg szakmai ...

süti beállítások módosítása